Az új évet, mint egyébként minden hónapot papÃrmunkával kezdtem. Ilyenkor egy-két-három napig majdnem minden idÅ‘met az köti le, hogy a letelt hónap adatait lezárjam, a könyvelÅ‘ felé továbbÃtsam, nem utolsó sorban azért, hogy a dolgozóknak is tudjak fizetést adni a bérszámfejtési adatlap alapján.
Most szerencsére csak két napomat kötötte le, és ebben azért nagy segÃtség a gyógyszerész kollégám is, aki a könyvelt szerek kartonjainak éves zárását végezte el.
De most végeztem. Végre. Valójában nem szeretem ezt az emberek nélküli világot, sehol egy emoji, vagy érzés, semmi. Patikavezetőknek az élete pedig ilyen is.
Aztán most, hogy megvagyok, irány ki expediálni, szomjazom a közvetlen beteg-gyógyszerész kapcsolatot. Amúgy olyan jól esik, mikor mondják, hogy már "úgy hiányoltuk". Pedig én itt voltam, csak nem az officinában, hanem az irodában ténykedtem.
Tényleg, hogy melyik részét szeretem a gyógyszerészetnek? Mindenképpen azt, ahol közvetlen kapcsolat is van az élÅ‘ emberrel. Ezt a döntést még végzésemkor kellett meghoznom, és azóta sem bántam meg. Bár az is igaz, hogy mostanában több a lelki terhelés, sajnos érezhetÅ‘, hogy az egészségügyi ágazatban nagy a baj. Ez a legvégeken érezhetÅ‘ leginkább. Mert a páciensek egyre frusztráltabbak, feszültebbek. Nem értik, Å‘k csak gyógyulni szeretnének. De errÅ‘l Ãrtam már (Hol a helyem?).
Szóval nem szaporÃtom most a betűket, hanem irány ki a betegtérbe, ha már végeztem idebenn.