07.05.
Hát visszatérek. Április közepéig volt meg a naplóm, melynek utolsó kéthetét ma kitettem. El sem hiszem, hogy ilyen régóta nem írtam le a gondolataim.
Na jó lássuk be, az elmúlt hónapok nagyon nem voltak egyszerűek. Rengeteg feladat tornyosult, és tornyosul még most is. Meg hát a történések...
Nem is tudom, hogy hol kezdjem el, hogy kiírjak mindent magamból, de talán ami a legjobban a bögyömben van, az az egész győzelmi mámor ami a járvány megúszása után elöntötte az országot... Megúsztuk, a nagyját megúsztuk. Másképp volt káosz itthon ez egészségügyben, mint külföldön. De sajnos ki kell mondani, hogy káosz volt. A betegek, hiába, hogy már 2017 óta elektronikus recept van, most döbbentek rá ennek az előnyeire és a hátrányainak egy részére. Mert bizony sokakat zavar, hogy nem tudják, milyen receptjük van a térben, már felírta az orvos, vagy mit nem váltottak még ki, és sorolhatnám. Persze ezekkel a problémákkal a gyógyszertárakat keresik meg, de nem személyesen, hanem telefonon. Telefonon meg senkit sem lehet jól beazonosítani, szóval sakk-matt. Tájékoztatást személyesen, úgy meg persze jó kérdés, hogy mekkora rohamot bírunk el... Aztán az egy másik jó kérdés, ha a Lakossági Portál felé terelem, hogy a beteg újra visszanyerje a nagykorúságát, akkor ezen a mondaton megsértődik. Miért? Ez neki jó. Imádom a GDPR és az emberi lustaság keveredését. Igazi szépség.
A másik vetülete a gyülekezés és a társadalmi érintkezések számának visszatérése. Érdekes, mert a patikában arra számítottam, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után már egyből küzdeni kell a megmaradó szabályok betartásáért. De nem. Júliusig kellett várni. Pontosabban nem tudom, hogy mi lesz, mert most kezdek egy hét szabit, de a hét második fele bizony sokszor arról szólt: vegye fel a maszkot, álljon másfél méterre... Egyszerűen az emberek már nem félnek. Hiába, hogy a környező országokban egyre több a szigorítás, itthon egyáltalán nem ezt sugallják az általános hírforrások. Hogy mi lesz? Meglátjuk. Egy biztos, nekem figyelni kell arra, hogy nem fertőződhetünk be, mert akkor két hétig ki látja el a települést? Szóval muszáj óvatos duhajnak lennem.
Valahogy én még nem tudtam ünnepelni. Nem érzem azt, hogy vége, nyertünk. Üresség volt bennem és fásultság, amikor feloldották a veszélyhelyzetet. Aztán olvastam az Akut Szakaszon a poszttraumás stresszről, és bizony a Pharmageddon és az utána következő időszak nagyban létrehozhatta ezt. Persze a gyógyszerészek tejfölárussá degradálása sem segített benne. (De jó, hogy akkoriban nem ventilláltam. Már lehet, hogy az akkori gondolataim következményeit élvezném. Szerencsére a Jóisten megóvott az elhamarkodott gondolatnyilvánítástól.)
Receptkivaltas.hu-n persze már a második nagy átalakításon kell gondolkodnom, mert olyan gyorsan változott a jogszabályi környezet, hogy csak úgy kapkodta mindenki a fejét. Emlékszem, hogy a veszélyhelyzet kivezetése előtt az volt a fő téma, hogy milyen kiváltás marad, lesz, most meg valahogy a felírási igazolás NEAK formavényre történő nyomtatásának kötelezősége senkit sem érdekelt. Na jó, minket gyógyszerészeket, igen. Szóval a héten ez lesz porondon, sok más elmaradt feladat mellett.
Család kapcsán örülök, mert a kicsiknek elindult az óvoda, bölcsőde, így már nekik könnyebb. Ovis lányom emlékszem, mennyire élvezettel fedezte fel az ovis barátnőjével a Messengert a karantén vége felé. De azért nekik sem vol könnyű itthon. Az iskolásoknak meg elindultak a táborok. Eleinte volt bennem félsz ezek miatt, de rájöttem, hogy nem tudom úgyse kikerülni, és talán még most a legjobb, ha mennek. A Szeptembert úgyse látjuk be. Sőt most már lehet, hogy augusztusról beszélgethetünk.
Édesanyámmal is sikerült egyszer találkozni az elmúlt hónapokban. Azért próbáltam tartani vele a távolságot. Nem tudom, hogy tudnám feldolgozni, ha tőlem kapná el...
Szóval óvatos duhaj vagyok. Próbálok még továbbra is vigyázni, és ami az egész időszak bennem megérlelt, az az, hogy magamra is kell figyelnem. A saját érdekeimre, mert bizony mások is csak a sajátjukra figyelnek. Nehéz erről beszélni, mert sok munkám társadalmi munka, minden fizetség nélkül, ez nem is fog változni. De egyéb területeken jobban oda kell, hogy figyeljek, mert a jószándékot sokan a hülyeséggel keverik. Na ezt nem fogom hagyni egyáltalán. Aztán meglátjuk, hogy miként sikerül, mert eddig nem ment olyan könnyen nemet mondanom.
Mi lesz a következő hónapokban? Hát egyetlen valamiben vagyok biztos: meleg. Minden más eléggé képlékeny, és sok tényezőtől függ. Jó példa erre a második hullám, mert az a sok-sok embertársamtól függ, akik mindenfelé utazva szeretnék kipihenni a karantént. Én csak egyet tudok, idén Magyarországról én ki nem mozdulok, mert legalább a helyi viszonyokat látom valamennyire. Arról nem is beszélve, hogy leghamarabb ősszel fogok tudni megint szabadságra menni. Szóval most egy munkás hét jön, és remélem kevés ventillálni valóm lesz.