Szabadság

Kinek mit jelentenek ezek a szavak? Jó tudom, pontosítsak. Most a munka nélkül eltöltött pihenőidőre gondolok.

Hát így COVID után nekem már mást. Imádom a patikai munkát, bármilyen furcsán is hangzik. Szomjazom az élő kapcsolatot a páciensekkel. A járvány első hulláma óta most vagyok úgy igazán szabin. (Igazán szabinak számítom azt, ahol egy hétig legalább nem kell bemennem.) Más ez a mostani szabadság. Furcsán hangzik, de úgy érzem, kiszabadultam. Pedig elég aktívan telik a "pihenés", mert rengeteg feladat van, amiket toltam, hogy majd a szabi alatt megcsinálok. Persze a kiégéshez vezető út legszebb mintapéldánya vagyok, mert ezek majdnem mindegyike szakmai munka, ebben nem változom...

De hiányzott a napló írása például, hát most erre is kezdek visszaszokni.

Visszatérve a szabadságra. Azt élvezem benne a legjobban, hogy a saját tempómban csinálhatom a dolgaimat. Egyébként így sokszor gyorsabban is lehet haladni. Egyébként érdekes, mert ezt megfigyeltem a patikai munkánál is, hogy amikor bevezetésre került, hogy annyian lehetnek bent, ahány kiadó ablak üzemel, azzal alapvetően meggyorsult a munkánk. Jó persze leszámítva a másik oldalt, mikor gőze nem volt, hogy mit akart az illető. Mondjuk azt hozzáteszem, hogy az akkor sem lett volna jobb, ha a betegtér tömve van közben, sőt. Igazándiból amikor nem a várakozók problémáit látjuk, hanem arra tudunk figyelni aki előttünk van, az nagyban csökkentette a lelki leterheltségünket is.

Mit látott ebből az átlag ember? Hogy a patika előtt áll a sor. Bent is állt volna. Sosem értettem meg azokat, akik mindenképpen a másik nyakára szerettek volna állni. Miért? Kíváncsiak a másik bajára? Vagy éppen várják azt a időpillanatot, amikor beelőzhetik a sort? Nem tudtam még megfejteni a pszichológiáját, hogy miért olyan rossz kívül várakozni. (Megjegyzem, hogy a mindennapi életben én is szoktam kívül várakozni, de azt nézem, hogy a sor milyen gyorsan halad. Azt pedig így is, úgy is látom.

Hogy kerültünk ide? Ez bizony szabadság érzetet ad, nem csak nekünk szakembereknek, hanem az éppen előttünk álló páciensnek is. Szerintem mindenkinek ismert a régi Bodrogi Gyulás kabaré jelenet, amikor óvszert akar vásárolni. (Ha nem, tessék rákeresni, a Youtube-on fent van, megéri.)

A veszélyhelyzet megszüntetése sajnos nem azt hozta, amit vártunk. Itthon ugyanis nem volt annyi megbetegedés (még), ami elhozta volna azt a gondolkodásmódbeli változást, ami a másik ember figyelembevételét jelenti. Tiltakozunk a szájmaszk ellen - kit is véd? Az én szájmaszkom téged véd. A tiéd engem. Na amikor itt nem teszi fel bárki - bár rendeletileg kötelező zárt térben - az a másik irányában egy tiszteletlenség. Nem? Azt nem érdemes idekeverni, hogy most van-e elég fertőzés itthon vagy sem, mert nem egy olyan betegségről beszélünk, ami mindenképp tünettel jár!

A másik gyakori probléma a másfél méteres védőtávolság meg nem tartása. Nem, nem baráti találkozókról beszélünk, hanem bármilyen zárt térben történő tevékenységről. Ez megint csak ugyanolyan, mint a szájmaszk kérdésköre. Nem, nem tudom megérteni azt a pácienst, aki felszívja magát azon, mert egy kis területű betegtérből megkérjük, hogy kint várakozzon, amíg bent fogynak. Utalok fentebbre, mire kíváncsi? Mit nem hall, vagy tud megtenni, ha kint van?

De hát látszik, hogy a szabadság milyen egy érdekes tevékenység. Mert bizony, ahhoz, hogy teljesen le tudjunk engedni, ahhoz kell a két hét. Nem véletlenül szerepel a Munkatörvénykönyvében két hét szabadság egyben kivétele évente legalább egyszer. Én most a második napnál járok, és talán majd mostanában fogom tudni elengedni a benti dolgokat, és kicsit jobban tudni foglalkozni a feltöltődéssel.

Ehhez pedig hozzájárul, hogy viszonylag keveset megyek zárt helyre közösségbe, így az én szabadságomat mások lazasága, protestálása nem korlátoz, vagy legalábbis kevésbé. Aztán bízom benne, hogy egyszer vége lesz ennek a járványnak is, mert most Magyarország mint egy kis sziget ússza meg a járványt, vagy mégsem?